Igazi vendégek
Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt Jézushoz: „Boldog az, aki Isten országának vendége.”
Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt Jézushoz: „Boldog az, aki Isten országának vendége.”
Nem beszélünk-e túl sokat? Képesek vagyunk csak némán ülni Isten előtt?
Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
„Férfi és nő sohasem érthetik meg egymást, mert mindegyik mást akar. A nő a férfit, a férfi a nőt” – mondotta volt Karinthy Frigyes bölcs írónk, s én a magam részéről néhanapján könnyedén le is zárnám ezt a gondolatmenetet itt.
Jézus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.
A huszonharmadik zsoltárban van egy vers, amit talán elsők között tanultam meg: ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek, mert te ott is velem vagy.
Jelentették Dávid királynak, hogy megáldotta az ÚR Óbéd-Edóm háza népét és mindenét az Isten ládájáért.
„Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” 1Korinthus 15,19
„De a te szemeid és szíved csak a te nyereségedre vágynak…”Jeremiás 22,17
End of content
End of content