hit

  • Hatékonysági ráta

    Jézus meggyógyít 10 leprást. Ha a befektetett energia 10, akkor a nyereség vagy a veszteség abban mérhető, hogy tízhez képest mennyi térült meg.

  • Füles és a szalmaszál

    Valahogy úgy vagyunk vele, hogy miközben az utolsó szalmaszálba kapaszkodunk, vádoljuk Istent, hogy miért nem áldja meg a szalmaszálat és miért nem varázsol belőle egy terebélyes gyümölcsfát.

  • Hála a kegyelemért

    Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik.

  • Kesergő hálaadás

    Ezért tehát, attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén, hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében.

  • Két világ határán

    A mezsgye mindig két világ határán van: egyikhez sem tartozik igazán, vagy mindegyikhez lazán, mindkettőből át lehet és vissza is lehet lépni.

End of content

End of content