Hogy szereted Istent?
Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle:
Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle:
Egy embernek volt két fia… Az egyiket úgy hívták, Szabadságvágy.
„Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is;
Csalódtam benned, Istenem. Azt hittem, hogy ha hiszek benned, akkor az életem könnyebb lesz, közben meg kiderült, hogy nem hogy könnyebb lett volna, de még nehezebb lett.
„Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek” Pl 16,24
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.
Hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.
A karmesternek: Dávid zsoltára.
Az vagyok-e, aki vagyok? Lehetek-e az, aki vagyok, ha letagadom, hogy ki vagyok?
Jézus szavai:
End of content
End of content