hit

  • Ingyen kaptátok, ingyen adjátok

    Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik.

  • Megtörtént

    A láthatatlan valóság mindent fölülír. Ha gyilkolunk, ott gyilkolunk, ha szeretünk, ott szeretünk, ha szenvedünk, ott szenvedünk, ha örülünk, ott örülünk, ha sírunk, ott sírunk.

  • Isten jósága

    Jézus mondja: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!

  • Visszatérés a száműzetésből

    Ez szó szerint az a levél, amelyet Jeremiás próféta Jeruzsálemből küldött a foglyok közt megmaradt véneknek és papoknak, prófétáknak és az egész népnek, akiket fogságba vitt Nebukadneccar Jeruzsálemből Babilóniába, miután Jekonjá király, az anyakirálynő, az udvari emberek, Júda és Jeruzsálem vezetői, a mesteremberek és a várépítők elkerültek Jeruzsálemből.

  • Lendület 2013 – újra találkoztak a kárpátaljai református fiatalok

    Melyik az a rendezvény Kárpátalján, melynek nincs köze sem az alkoholhoz, sem az electro zenéhez, s mégis képes „lendületbe hozni” közel 1500 fiatalt? Aki az első mondatból nem jött rá, annak segítek: a Lendület elnevezésű református ifjúsági találkozón tudja valami – vagy inkább Valaki – elérni ezt a csodaszámba sorolható tényállást.

  • Hétköznapi egyháztan

    Nyolchetes koromban megkereszteltek, tősgyökeres protestáns családból származom, protestáns a protestánsok közül, felekezeti szempontból református, buzgóság szempontjából az egyház üldözője…

End of content

End of content