Képes vagy képtelen?
Milyen érzés lehetett Jézus hallgatóságának, amikor tanításával és példázataival tükröt tartott eléjük?
Milyen érzés lehetett Jézus hallgatóságának, amikor tanításával és példázataival tükröt tartott eléjük?
A zsidók húsvétkor az egyiptomi szabadulásra emlékeznek. Hálát adnak Istennek, hogy sok ezer évvel ezelőtt oly sok csodával segítette ki őket a rabszolgaság házából, átvezette őket a Vörös-tengeren, ellenségeiket pedig legyőzte.
„Bárha a sírba is leszálltál Halhatatlan… , feltámadtál, mint győzedelmes Krisztus Isten, apostolaidnak békét ajándékozván…”
Jn 20,1-16. 1 A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.
Mt 28,1-7. 1 Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.
Belegondoltál már abba, milyen lenne egyetlen eséllyel élni?
„Maga a lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8, 17)
A népnek és az asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik jajgattak, és siratták őt.
Miután kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és elvitték, hogy keresztre feszítsék.
End of content
End of content