Újra bűncselekmény a homoszexualitás Indiában
Az indiai legfelsőbb bíróság megerősítette szerdán azt a brit gyarmati időkből származó törvényt, amely bünteti a homoszexualitást.
Az indiai legfelsőbb bíróság megerősítette szerdán azt a brit gyarmati időkből származó törvényt, amely bünteti a homoszexualitást.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése azt tanácsolta az ukrán politikai vezetőknek és kormányzati tisztségviselőknek, hogy vegyenek részt melegfelvonulásokon – írta pénteken a Zerkalo Nyegyeli című ukrán lap.
A Pew Forum kutatóközpont február 8-án közzétett összefoglalója alapján ismertetjük azon országok listáját, amelyekben – vagy amelyek egyes közigazgatási egységeiben – azonos nemű személyek törvényesen házasságot köthetnek.
A parlament elfogadta tervezet megtiltja a sajtó és a média felhasználását is a homoszexualitást propagáló anyagok terjesztésére.
Bill Gatestől, a Microsoft alapítójától százezer dollárt, ügyvezetőjétől, Steve Ballmertől ugyanennyit kaptak az azonos neműek házasodásáért küzdő aktivisták. Komoly összegekkel támogatta őket a Starbucks és a Nike is.
End of content
End of content