Honosították Ukrajnában a Rákóczi-főiskola történészeinek Magyarországon szerzett tudományos fokozatait
Szakál Imre, Braun László, Kész Barnabás és Molnár Ferenc honosította doktori fokozatát.
Szakál Imre, Braun László, Kész Barnabás és Molnár Ferenc honosította doktori fokozatát.
„A magyar állampolgárság felvétele kötelezettségekkel is jár” – mondta Sándor Krisztina.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma által folyósított támogatás felhasználásával ösztöndíjat hirdet Magyarországon szerzett felsőfokú oklevelek (diplomák) és PhD/DLA fokozatok ukrajnai honosításának támogatására ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára a 2018. évben.
Befolyással üzérkedés bűntette miatt nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte Szepessy Zsoltot, Monok volt polgármesterét, az Összefogás Párt vezetőjét pénteken a Nyíregyházi Járásbíróság. Az ítélet szerint a korábbi önkormányzati vezető pénzért csaknem hatszáz ukrán állampolgárnak ígért segítséget a magyar állampolgárság megszerzésében, de egyetlen honosítási eljárást sem indított el.
A honosítás kezdete óta 920 ezerrel bővült a magyar állampolgárok száma – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. A diaszpórában közel 100 ezer az úgynevezett állampolgársági megállapítások a száma, és emellett 820 ezren vannak, akik honosítással magyar állampolgárságot szereztek.
Az elmúlt hat évben több mint 850 ezren éltek a kedvezményes honosítás lehetőségével vagy kaptak állampolgársági megállapítást – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nyári táborában tartott sajtótájékoztatón június 8-án, Kisvárdán.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma által folyósított támogatás felhasználásával 2016-ban is ösztöndíjat hirdet Magyarországon szerzett felsőfokú oklevelek (diplomák) és PhD/DLA-fokozatok ukrajnai honosításának támogatására ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.
Ez év elejéig több mint százezer kárpátaljai lakos szerzett magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítási eljárás során – adta hírül a mukachevo.net hírportál február 29-én.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma által folyósított támogatás felhasználásával ösztöndíjat hirdet Magyarországon szerzett felsőfokú oklevelek (diplomák) és PhD/DLA fokozatok ukrajnai honosításának támogatására ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára a 2015. évben.
A magyar kormány meghozta a szükséges döntéseket ahhoz, hogy a kedvezményes honosítással magyar állampolgárságot nyert külhoniak külföldön születő gyermekei is napok alatt megkaphassák a magyar útlevelet – jelentette ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) pénteki pódiumbeszélgetésén Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
End of content
End of content