A pincékbe menekültek az emberek Szlovjankszban
Súlyos összecsapások zajlottak az éjszaka folyamán Donyeck megyében a régió elszakadásáért küzdő fegyveresek és az ukrán katonák között.
Súlyos összecsapások zajlottak az éjszaka folyamán Donyeck megyében a régió elszakadásáért küzdő fegyveresek és az ukrán katonák között.
Az ukrán pénzügyminisztérium megfékezné a nemzeti valuta további zuhanását, és 11 hrivnyában stabilizálná a dollárral szembeni árfolyamát – jelentette ki Olekszandr Slapak pénzügyminiszter.
Ukrajna aranytartalékai növekedtek.
A gazdasági miniszter elmondása szerint a hrivnya árfolyamát az elmúlt években mesterségesen tartották szinten.
Sztepan Kubiv, az Ukrán Nemzeti Bank elnöke bejelentette, hogy nincs szükség a hrivnya támogatására a bankközi piacon.
A szakértők azt tanácsolják az ukrán állampolgároknak, hogy egyelőre ne vegyenek dollárt, hisz a devizaárfolyam a közeljövőben kedvezőbb is lehet.
Miközben az ország nyugati és középső régióiban az élet fokozatosan normalizálódik, keletről még mindig tüntetésekről érkeznek hírek.
Az OTP Bank Ukrajna tudatosan felkészült a hrivnya leértékelődésére – közölte az OTP Bank Nyrt.
Az Ukrán Nemzeti Bank csaknem 9 százalékkal leértékelte a hrivnyát az amerikai dollárhoz képest – jelentette be honlapján múlt pénteken a jegybank.
2009 októbere óta a legalacsonyabb szintre, minimumra csökkent a hrivnya dollárhoz viszonyított árfolyama.
End of content
End of content