A tavalyi mód szerint… – Húsvétvasárnapi népszokás Szalókán
Húsvét a feltámadás, az újjászületés ünnepe: a keresztény egyház ilyenkor emlékezik meg Jézus feltámadásáról, és ilyenkor köszöntjük a tavaszt, a természet újjáéledését is.
Húsvét a feltámadás, az újjászületés ünnepe: a keresztény egyház ilyenkor emlékezik meg Jézus feltámadásáról, és ilyenkor köszöntjük a tavaszt, a természet újjáéledését is.
Mély gyászba borultaz egész természet,
Húsvéthétfő, egyes vidékeken vízbevetőhétfő, másként húsvét másnapja már a profán emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe.
Szent Pál gyakran választja ketté az emberiséget: pl. a világ fiai és Isten gyermekei, vagy a testi ember és a lelki ember. Amikor megszületünk e világ fiaiként, testi emberek leszünk, s azok is maradnánk, ha Isten nem jött volna el a földre. Jézus, az Ő földi képmása magára vette az emberiség bűneit, és a halálba…
Április 17-én nyitották meg a 18 munkácsi festőművész munkáiból álló kiállítást.
A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.
Ez a hagyományos húsvéti köszönés elvezet bennünket az igazságba: Krisztusnak a halálból való átmenetébe az életre, a sír sötétjéből a feltámadás fényességébe.
„Izraelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. De őt az Isten,…
A húsvét a keresztény egyház egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is.
Pár nap maradt már csak húsvétig, így valószínűleg a legtöbb otthonban most lázasan folyik a nagytakarítás, a sütés-főzés vagy éppen tojáshímzés. Bár az ünnep hangulatát leginkább csak húsvétvasárnap és húsvéthétfőn érezzük meg, valójában a hozzá tartozó jeles napok köre jóval ezek előtt elkezdődik, s a locsolkodással korántsem ér véget.
End of content
End of content