69 éve uralkodik II. Erzsébet brit királynő
A 93. életévében járó királynő egyik elődjének sem adatott meg ilyen hosszú élet és ennyi idő ezen a trónon.
A 93. életévében járó királynő egyik elődjének sem adatott meg ilyen hosszú élet és ennyi idő ezen a trónon.
A digitálisan manipulált videóban egy számítógépes trükkfigura értékelte az évet, aki megszólalásig hasonlított a 94 éves uralkodóra.
A második világháború után kialakult nemzetközi intézményrendszer fontosságát hangsúlyozta a brit uralkodó az amerikai elnök tiszteletére adott hétfő esti díszvacsorán. Donald Trump hétfőn érkezett háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Londonba.
II. Erzsébet valójában lelkesedett Diana hercegnőért – akiről halálakor először azt hitte, merénylet áldozata lett -, csak ritkán veszíti el a türelmét és profi a repülőgépek azonosításában: a hangjukról is felismeri őket – ez is kiderül a brit uralkodóról frissen megjelent két könyvből, amelyek egyike saját szavaival mutatja be a királynőt, míg a másik különlegessége,…
Hagyományos katonai pompával ünnepelték meg szombaton Londonban a 89 esztendős II. Erzsébet királynő „hivatalos” születésnapját.
Az uralkodó jelenlegi korához „hozzáigazított” új portréval gyártja hétfőtől a brit Királyi Pénzverde (Royal Mint) a Nagy-Britanniában közforgalomba kerülő pénzérméket.
A herceg felesége, Kamilla sem rajong a királynéstátusért.
Házasságiévforduló-rekordot döntött II. Erzsébet királynő, aki kedden ünnepelte házasságkötésének 65. évfordulóját.
Nagy-Britannia történetének legnagyobb békeidőbeli flottafelvonulásával köszöntötték vasárnap délután London folyóján, a Temzén a brit uralkodót trónra lépésének 60. évfordulója alkalmából.
Ünnepi bélyegsor, hivatalos festmény és fotóportré után egy kisebb szoba méreteit öltő torta is megörökíti majd II. Erzsébet királynőt trónra lépésének idei gyémántjubileuma alkalmából.
End of content
End of content