Közel van az Úr
Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek!
Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek!
A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra. Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.
A hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.
Légy kitartó az imádkozásban, és ne csüggedj el, ha a gondok közül nem látsz ki, mert Isten látja sorsodat, gondot visel rólad, akkor is, ha még ennek nincsenek látható jelei.
Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton!
A Miatyánk szövegének közelgő javítását, magyarul mondva teológiai kigyomlálását széles körben üdvözlik a világ egyházi vezetői, a hívek viszont egy darabig még biztos kapaszkodni fognak az eddigi változathoz.
Megrekesztő és újraindító varázsszavaink
Jézus mondja: „Én vagyok az élet kenyere.
Jézus Krisztusnak, a Dávid fiának, az Ábrahám fiának nemzetségkönyve.
Egy jó ideje tudom, hogy mindig van egy másik olvasata is annak, amit a másik emberen látok.
End of content
End of content