Ukrajna aláírja a megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal
Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök bejelentette, hogy Ukrajna aláírja a megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal.
Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök bejelentette, hogy Ukrajna aláírja a megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal.
Miközben az orosz fegyveresek fokozatosan berendezkednek a Krímen, s a keleti megyék is nyugtalanok, az új ukrán vezetés igyekszik külföldi hiteleket szerezni az ország működtetéséhez.
A Nemzetközi Valutaalap szerint Ukrajna jelenlegi gazdasági helyzete nem ad okot a kétségbeesésre – jelentette be az IMF elnöke, Christine Lagarde Varsóban.
A Nemzetközi Valutaalap új reformsorozat bevezetését ajánlja, ezek megvalósításától függ ugyanis az Ukrajnának szánt újabb hitelcsomag mérete – jelentette be Jerome Vacher, az IMF ukrajnai képviselője.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége befejezte szerdán Kijevben az Ukrajnának folyósítandó hitellel kapcsolatos újabb tárgyalási fordulóját.
Ukrajna 1 milliárd dollár értékben adott el 10 éves lejáratú dollárkötvényt hétfő délután – közölte az aukciót lebonyolító egyik pénzintézet, a VTB Capital.
Az ukrán kormány várakozásaival ellentétben a hazai össztermék (GDP) növekedési üteme tavaly 0,2 százalékra esett vissza a 2011. évi 5,2 százalék után – közölte az ukrán sajtó a gazdaságfejlesztési minisztérium honlapján nyilvánosságra hozott adatokra hivatkozva szerdán.
Ukrajna hajlandó „differenciált módon” emelni a lakossági energiafogyasztás árát annak érdekében, hogy kompromisszumra jusson a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a felfüggesztett hitelprogram újraindításáról – jelentette ki pénteken az ukrán miniszterelnök.
Ukrajna folytatja a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal a 10 milliárd SDR (wikipedia.org/wiki/SDR) értékű hitelösszeg folyósításáról.
Ukrajna csütörtökön azt kérte a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), hogy halasszák a jövő évre a tárgyalásokat az új hitelmegállapodás előkészítéséről, miután a napokban a kormány lemondott.
End of content
End of content