Megérkezett a koronavírus elleni oltóanyag első szállítmánya Ukrajnába
A szállítmány Indiából érkezett.
A szállítmány Indiából érkezett.
Legalább huszonketten megsérültek és mintegy hetvenen rekedhettek egy összeomlott épület romjai alatt hétfőn a nyugat-indiai Maharástra államban.
Tizennyolcra emelkedett a pénteki indiai repülőgép-szerencsétlenség halálos áldozatainak száma, az áldozatok között van egy tíz és egy tizennyolc hónapos kisgyermek – közölte Hardíp Szing Puri légi közlekedési miniszter szombaton.
Terhelési próba közben felborult egy hatalmas kikötői daru szombaton egy dél-indiai hajógyárban, a balesetben tizenegy ember meghalt.
Az Apple beszállítója, a tajvani Foxconn egymilliárd dolláros beruházással bővíti az Apple számára iPhone-készülékeket összeszerelő indiai üzemét annak érdekében, hogy oda telepítse át kínai gyártását.
Lecsúszott az autópályáról, és egy vizesárokba borult hétfőn egy autóbusz az észak-indiai Uttar Prades államban található Agrában, a balesetben legkevesebb huszonkilencen meghaltak – jelentették helyi hatóságok.
Nem valószínű, de nem is lehet kizárni annak esélyét, hogy India és Pakisztán atomfegyvert vet be egymás ellen – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő.
A pakisztáni légierő lelőtt két indiai harci repülőgépet szerdán, miután behatoltak az ország légterébe, két indiai pilótát elfogtak, többen meghaltak – közölte a pakisztáni hadsereg szóvivője. A pakisztáni légierő is elvesztett egy gépet – jelentették be később Újdelhiben.
India lesz Oroszország, az Egyesült Államok és Kína után a negyedik ország, amely saját erejéből küld embert az űrbe. Az első indiai űrhajós Rakes Sarma volt, aki 1984-ben egy szovjet űrhajóval jutott ki a világűrbe.
A napenergiát is felhasználják egyes vonatok működtetésére Indiában, Újdelhi környékén már fel is szerelték a napkollektorokat az első szerelvény tetejére.
End of content
End of content