Akikre büszkék lehetünk… Interjú Jakab Gézával
A pedagógusokat képző felsőoktatási intézmények egyik legfontosabb feladata a megfelelő utánpótlás biztosítása.
A pedagógusokat képző felsőoktatási intézmények egyik legfontosabb feladata a megfelelő utánpótlás biztosítása.
Űrhajós, génsebész, német szinkrontolmács… mindenkinek vannak gyerekkori álmai, hogy mi valósul meg ezekből a későbbiekben, az csak rajtunk múlik.
Egy falucska lakója egyszer csak felkerekedik szerencsét próbálni, s elindul egy úton, melyet jó társaság övez és prominens helyeken vezet keresztül.
A mi időnk! mottó alatt futó 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban több kárpátaljai vendég képviselte térségünket, és számolt be kisebbségi léthelyzetünkről, s a felmerülő problémákról.
Versenyszellem, tudásvágy, elhivatottság – ezekkel a fogalmakkal jellemezhető leginkább jelenlegi beszélgetőpartnerünk, Dobos Sándor, aki saját történetével igazolta nézetét, miszerint a szorgalmas, kitartó munka előbb-utóbb mindig meghozza gyümölcsét.
Félszázadik beszélgetéséhez közeledik sorozatunk, s ha visszapillantunk az eddigi interjúkra, szinte nem találunk olyan személyt, aki főiskolás éveire visszatekintve ne emelte volna ki az intézmény családias voltát.
Pecsora-Erdélyi Éva a Rákóczi-főiskola angol-történelem szakos hallgatójaként szerzett diplomát. Kilenc éve tanít a Beregszászi Magyar Gimnázium angoltanáraként, jelenleg az anyai teendők töltik ki mindennapjait, ugyanakkor útban van második szótára és doktori disszertációjának megírásán dolgozik.
Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekesnővel kárpátaljai szereplése után beszélgettünk el arról, hogy mit jelentettek egykor, s mit jelentenek ma a népdalok.
Ha azt mondom, hogy Delta, Juli Suli, Szeszélyes évszakok, még a fiatalabb olvasóink előtt is Kudlik Júlia arca jelenik meg. Az egykori televíziós személyiség számtalan sikeres műsort vezetett, szerkesztett, s hangja, arca évtizedekig elmaradhatatlan része volt a mindennapoknak. Ma már ugyan nem televíziózik, de korántsem tétlenkedik.
Hogyan tudunk kisebbségiként érvényesülni? El kell hagynunk a szülőföldünket, hogy anyanyelven tanuljunk tovább, netán helyben maradnunk egy többségi intézményben.
End of content
End of content