Pályázat főnemesi családok kutatására
A főnemesi családok múltját kutató történelmi pályázatot hirdet magyarországi és határon túli általános és középiskolás diákoknak az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium.
A főnemesi családok múltját kutató történelmi pályázatot hirdet magyarországi és határon túli általános és középiskolás diákoknak az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium.
Az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnázium szeptembertől első osztályt indítana.
Magyarországi és felvidéki középiskolások részvételével péntektől vasárnapig tartják a Rákóczi Szövetség Felvidéki Séta elnevezésű programját.
A tyachiv.com.ua saját, közelebbről meg nem nevezett forrásaira hivatkozva jelentette, hogy a Tisza-parti városban „úgymond vezetőválasztásra került sor a Técsői Járási Állami Adminisztráció oktatási, ifjúsági és sportfőosztályának élére”.
Húsz diák sérült meg, négyen súlyosan.
Magyar iskola választására bátorítja és biztatja a magyarul beszélő családokat a Rákóczi Szövetség április folyamán a partiumi Bihar megyében, valamint a Dés környéki Mezőségben.
A Rákóczi Szövetség Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskolai Alapszervezetének tagjai február 18-án egy, a nemzeti összetartozást is szimbolizáló, színvonalas programban vettek részt.
A Mezőkaszonyi Középiskola 2013 tavaszán sikeres kisösszegű pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-hez egy multimédiás természettudományi oktatóterem létrehozására.
Az iskolás évek meghatározóak az ember életében.
„Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.”
End of content
End of content