Isten gyermeke
A húsvét ünnepe előtt Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig.
A húsvét ünnepe előtt Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig.
„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak:
Azon gondolkodtam el, vajon én hova nézek, ha félek? Hol vannak az én fényeim, csillagaim?
Amikor NEM állítja meg az atya kezében a tőrt angyali szózat 1Móz 1,22
Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt a tanítványokhoz Jézus: „Menjünk át a túlsó partra.”
Naamán, az arámok királyának hadseregparancsnoka, nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az ÚR Arámot.
„Seregek Istene, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!” (Zsolt. 80,8)
„Ha valaki szól, mintegy Isten Igéit szólja; ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ád, hogy mindenben Isten dicsőíttessék a Jézus Krisztus által.” 1 Péter 4,11
Az ő urának felesége Józsefre veté a szemeit, és monda: Hálj velem. Ő azonban vonakodék, s monda az ő ura feleségének: Ímé az én uramnak énmellettem semmi gondja nincs az ő háza dolgaira, és amije van, az én kezemre bízá.
Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz.
End of content
End of content