Életmorzsák egy friss házasság idejéből
A magad helyén
A magad helyén
Mindenszentek ünnepét keleti egyházunkban pünkösd ünnepét követő vasárnapon tartjuk. Ennek egyszerű magyarázata van: a Szentlélek tesz képessé arra, hogy szentek legyünk.
„Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrizőket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; Ti, akik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok!” Ézsaiás 62,6
Portálunkon számos alkalommal adtunk már hírt a beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezetről (FRIGY). Ennek pedig az a nemesen egyszerű oka, hogy e fiatalokból álló, rendhagyó gyülekezet üde színfoltja nemcsak a református, hanem a teljes kárpátaljai vallási palettának.
Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék!
„Aki fáradozik, annak a bért nem kegyelemből számítják, hanem azért, mert tartoznak vele. Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak a hite számít igazságnak.” Róma 4, 4–5
Ti már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk uralomra jutottatok; bár csakugyan uralomra is jutottatok volna, hogy veletek együtt mi is uralkodhatnánk.
Aki közületek bűntelen, az vessen rá először követ – mondja Jézus a férfiaknak, akik meg akarnak kövezni egy házasságtörés közben tetten ért nőt.
Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják.
End of content
End of content