Egy galamb
Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette.
Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette.
„Még beszélt Jézus, amikor a zsinagógai elöljáró házától érkezők ezt mondták: Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert? Jézus is meghallotta, amit mondtak, és igy szólt a zsinagógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy!’’ Márk 5: 35-36
„A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál prédikált nekik, és … a tanítást egészen éjfélig meghosszabbította.” (Apostolok cselekedetei 20,7)
Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik.
A láthatatlan valóság mindent fölülír. Ha gyilkolunk, ott gyilkolunk, ha szeretünk, ott szeretünk, ha szenvedünk, ott szenvedünk, ha örülünk, ott örülünk, ha sírunk, ott sírunk.
„De azt megvallom előtted, hogy én a szerint a tanítás szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a törvénynek, és ami meg van írva a próféták könyvében.” (Apcsel, 24, 14)
Jézus mondja: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!
Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.
Ez szó szerint az a levél, amelyet Jeremiás próféta Jeruzsálemből küldött a foglyok közt megmaradt véneknek és papoknak, prófétáknak és az egész népnek, akiket fogságba vitt Nebukadneccar Jeruzsálemből Babilóniába, miután Jekonjá király, az anyakirálynő, az udvari emberek, Júda és Jeruzsálem vezetői, a mesteremberek és a várépítők elkerültek Jeruzsálemből.
End of content
End of content