Stoltenberg: a csúcstalálkozónak meg kell erősítenie Ukrajna támogatását
Kijelentette: nincs jele annak, hogy Oroszország a békére készülne.
Kijelentette: nincs jele annak, hogy Oroszország a békére készülne.
A következő öt évben a NATO-szövetségesek Európa-szerte és Kanadában több ezer légvédelmi és tüzérségi rendszer beszerzését tervezi.
A főtitkár szerint Ukrajnának jogában áll önvédelmi okokból katonai célpontokat támadni.
Ukrajna és a NATO közötti további együttműködésekről tárgyalt Zelenszkijjel.
Megállapodtak abban, hogy további katonai támogatást nyújtanak Ukrajnának.
A főtitkár bejelentette azt is, hogy a NATO-Ukrajna Tanács pénteken ül össze.
Nem az a kérdés, hogy tag lesz-e, hanem az, hogy mikor” – fogalmazott a politikus.
Rámutatott, hogy Oroszország rendkívül magas árat fizet a háborúért.
A Kreml egy hosszú és durva háborúra rendezkedik be – jelentette ki.
A főtitkár ugyanakkor felhívta figyelmet arra, hogy Oroszország erejét nem szabad alábecsülni.
End of content
End of content