jog

  • Meddig tarthat a rendőrségi vizsgálat?

    „Megvert a szomszédom. Még májusban feljelentést tettem emiatt a rendőrségen, de máig nem tájékoztattak arról, hogy hol tart az ügy. Meddig tarthat a vizsgálat? Érdemes panaszt tenni a nyomozást folytató rendőrök ellen?”

  • Próbaidő munkaszerződés nélkül

    „Hosszú keresgélés után végre sikerült elhelyezkednem. A cégtulajdonos azt mondta, hogy munkába állhatok, s ha minden rendben lesz a próbaidő során, hivatalosan is alkalmaz. Az egy hónap leteltével azonban azt mondta, hogy mégsincs szükség a munkámra, s csak a felét fizette ki a bérnek, amelyben előzetesen megállapodtunk. Jogszerűen járt-e el a munkaadó, s mit lehet…

  • Mitől érvényes a végrendelet?

    „Nagynéném váratlanul lett rosszul, magunk vittük át autóval a szomszéd faluba, a felcseri központba. Azt mondta, halálán van, végrendelkezni akar. Utolsó szavait, amelyekkel minden ingó és ingatlan vagyonát fogadott fiára hagyta a betegágyon, egy füzetlapra jegyeztük fel, amelyet valamennyien aláírtunk, s tanúként az orvossal és az ápolónővel is aláírattunk.

  • Ablak az udvarra

    „Szomszédom nemrég lakóépületté alakíttatta át a háza végében álló kamrát. A kamra gyakorlatilag a telkeink határán épült, így az ablaka most egyenesen az udvarunkra néz. Ha kiülünk a teraszra, belelátni a tányérunkba. És ez még nem minden, mert a szomszéd albérlőket, diákokat szándékozik beköltöztetni az épületbe, akik köztudottan isznak, dohányoznak, hajnalig bömböltetik a zenét. Kérem,…

  • Ha a tulajdonos zaklatja a bérlőt

    „Amikor állást kaptam egy ungvári vállalatnál, feleségemmel a megyeszékhelyre költöztünk. Saját házra nem futotta, így béreltünk egy kétszobás lakást, amelynek tulajdonosával szóban megállapodtunk a lakbérről.

  • Az orvosi titokról

    „Csúnya bőrbetegséggel kerültem kórházba. Az osztályon dolgozó egyik ápolónő elmesélte barátnőjének, hogy miért kerültem kórházba, az pedig továbbadta az értesülést annak a vállalkozónak, akinek a cégénél mindketten dolgoztunk.

  • Újra a mezsgyevitáról

    „Szomszédainkkal már hosszabb ideje vitában állunk a mezsgyehatárok miatt, mivel jó egy méternyi területet szántottak fel idén is az eleve keskeny földrészlegünkből, azt állítván, hogy az az ő területük. Szeretnénk, ha megbüntetnék őket ezért. Minden létező hatóságot végigjártunk már, de hiába.

  • Ha van vízóra, nincs átalánydíj

    „Körülbelül egy évvel ezelőtt megvettünk egy lakótelepi lakást, amelyet teljesen felújítottunk, de amelyben mindmostanáig senki sem lakik. A felújítás részeként a vízórát is felszereltettük, de mivel a vizet nem használtuk, az óra mutatója most is a nullán áll. Nemrég mégis számla érkezett a vízművektől, amely szerint minden hónapra felszámolták nekünk a vízóra nélküli fogyasztásra megállapított…

  • Jár-e beteglap a gyes-en lévő anyukának?

    „A gyermek hároméves koráig igénybe vehető gyermeknevelési szabadságon vagyok, közben részmunkaidőben dolgozom. Kérdésem az volna, hogy ha megbetegszik a gyermekem, aki miatt a gyermeknevelési szabadságot kivettem, kaphatok-e beteglapot az orvostól?”

End of content

End of content