jogszabály

  • Veszélyes tatarozás

    „A szomszédnál már több mint fél éve folyik a ház külső tatarozása. Az egyébként is ingatag állványzat, amelyet még tavasszal állítottak fel a járdán, a homlokzat elé, egyre nagyobb veszélyt jelent a járókelőkre, s most már a falról is hullani kezdett a le nem vert vakolat, a rosszul rögzített szigetelőanyag, miközben a tetőről cserepek zuhannak…

  • Ha hibás az ingatlan műszaki igazolványa

    „Arra készülök, hogy eladjam a lakásomat. A dokumentumok előkészítésekor derült ki, hogy annak idején hiba csúszott az ingatlan műszaki igazolványába (a tehpaszportba): helytelenül írta be a hivatalnok az utca nevét, ahol a házunk áll. Milyen következményekkel járhat ez? Talán érdemes volna új tehpaszportot kiállíttatni?”

  • A pszichiátriai kényszerkezelésről

    „Nagynéném az utóbbi években egyre furcsábban viselkedik: agresszív, gyakran dulakodik, reggeltől estig telefonon zaklatja a hivatalokat, ugyanakkor nem takarít a házában, néha az alapvető higiéniai szabályokat se tartja be. Viselkedésének furcsaságait a szomszédok mellett a körzeti rendőr is alátámaszthatja, akit nem egy alkalommal kellett kihívni hozzá, például amikor a járókelőket dobálta lakása ablakából. Van mód…

  • A külföldiek tulajdonjogáról

    „Férjhez mentem egy magyarországi férfihoz. Kárpátalján rendelkezem egy városi lakással s egy vidéki családi házzal is. Támadhatnak-e gondjaim az ingatlanok birtoklását, az itt-tartózkodást illetően, ha felveszem a magyar állampolgárságot, s Magyarországra költözöm?”

  • Teljes névváltoztatás

    „Amikor összeházasodtunk, felvettem a férjem nevét. Most hitbéli meggyőződésemből kifolyólag szeretném megváltoztatni a vezeték, a kereszt- és az apai nevemet is. Lehetséges ez?”

  • Van-e törvény a csalókra?

    Ungvári járási olvasónk levelében arról számol be, miként vált egy banki hitel kapcsán csalók áldozatává, s nehezményezi, hogy sem a rendőrség, sem az ügyészség nem szolgáltatott számára igazságot.

  • Mit tegyen, akit megfenyegettek?

    „Egy férfi bántalmazással fenyegetett meg engem és a családomat. Feljelentést tettünk a rendőrségen, de nem vagyunk meggyőződve arról, hogy ez elég. Mit lehet tenni még hasonló helyzetben?”

  • Mikor adják vissza a tárgyi bizonyítékot?

    „Tolvajok törtek be a szomszéd lakásba és minden értéket elvittek. A rendőrök később lefülelték a tetteseket, s a lopott holmi egy része is előkerült. Szomszédomat hívatták a rendőrségre, ahol az elkövetőktől lefoglalt tárgyak közül többen felismerte a tőle elvitt értékeket, használati tárgyakat.

  • A pedagógusi munkaviszonyról

    „Évekig tanítottam másodállásban egy zeneiskolában, majd főállású zenetanár lettem, de akkor is csak részmunkaidőben (heti 8 óra) dolgoztam. Beszámítanak ezek az évek a pedagógusi munkaviszonyba?”

End of content

End of content