Karácsfalva

  • Téli hittanos tábor Karácsfalván

    2009 óta minden év januárjában téli hittanos tábort szervez általános iskolai tanulmányaik vége felé közeledő tanulók számára a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum, amely a jelentkező fiatalok hitbéli elmélyítését, a közösséghez tartozás élményét, a felvételire való ráhangolódást és a líceummal való közelebbi megismerkedést hivatott szolgálni.

  • Kapunyitogató Karácsfalván

    November 9-én (Kárpátalján először) került sor a nagyszőlősi járási Karácsfalván az egymás mellett élő népek, anyaországi és kárpátaljai magyarok, magyarok és ukránok kultúrájának megismerését szolgáló Kapunyitogatóra, amely a kultúra különböző részterületeinek egyvelegével kedveskedett az érdeklődők számára.

  • A hit és a sport összehoz

    Tizenegyedik alkalommal szervezte meg szep­tember 14-én a mára hagyományossá vált kispályás labdarúgó futballtornáját a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum. Az esemény – a sport örömein túl – arra hivatott emlékezni, hogy 326-ban Nagy Konstantin felesége, Szent Ilona a keresztrefeszítés helyszínéhez közel megtalálta a keresztényüldözések idején eltűnt Szent Keresztet, amelyet az annak tiszteletére épített Szent Kereszt-templomban…

  • Ólomkatona, kokárda, labdacsöröge

    Július 14–19. között került sor a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótáborra, közismertebb nevén a jurtatáborra. Az idén immár tizenkilencedik alkalommal megszervezett tábornak most először a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum adott otthont.

  • Újabb testvértelepülési kapcsolat

    A múlt szombaton testvértelepülési szerződést kötött egymással a kárpátaljai Karácsfalva és a magyarországi Iharos. A szerződés ünnepélyes aláírására a 460 fős Somogy megyei településen került sor, amelyen Karácsfalvát egy négytagú delegáció képviselte: Gorondi Albert, a KMKSZ Karácsfalvai Alapszervezetének elnöke, tanácsi képviselő, Tóth Ferenc képviselő, Szolyák Erika és ifj. Szolyák Miklós.

End of content

End of content