Kopogtató: egy percruhányi szabadság
Minden csoda három napig tart. A határnyitás is csak egy szemvillanásig.
Minden csoda három napig tart. A határnyitás is csak egy szemvillanásig.
Az Egészségügyi Minisztérium szerint Kárpátalja, Voliny, Donyeck, Ivano-Frankivszk, Lemberg, Odessza, Rivne, Ternopil és Harkiv megye nem áll készen a karantén enyhítésére – tudatta július 8-án a pmg.ua internetes hírportál.
Újabb korlátozásokat vezetnek be július 4-től megyénkben – olvasható a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal hivatalos oldalán.
Denisz Smihal miniszterelnök ma az őszi oktatás kérdéséről értekezett. Erről az UNIAN hírügynökség adott hírt.
Július elsejétől maximum ezer résztvevő felső határral engedélyezik a sport-, kulturális, társadalmi és egyéb tömegrendezvényeket. A szervezőknek azonban gondoskodniuk kell a helyiségek gyakori fertőtlenítéséről, különös tekintettel a sokak által érintett felületekre és tárgyakra, mint a kilincsek, korlátok, talajburkolatok és egyebek. A rendezvényeken kötelező lesz a szájmaszk viselete, ugyanakkor tilos a kézfogás.
A rossz megbetegedési statisztikák miatt Ukrajnában tizenhárom megye, köztük Kárpátalja sem áll készen az országos vesztegzár enyhítésére – írta a PMG hírügynökség.
Denisz Smihal miniszterelnök a mai kormányülésen jelentette be a karantén kitolását – tudatta a mukachevo.net hírportál.
Ukrajnában május 22-én enyhítették a korlátozásokat. Azonban az Egészségügyi Minisztérium közlése szerint az ország tizenegy régiójában nincsenek meg a kellő feltételek a karantén feloldásának második szakaszára.
Az Egészségügyi Minisztérium közlése szerint a karantén június 22-ig elhúzódhat — tájékoztat a PMG hírügynökség.
A beregszászi Start Nyelviskola diákjait a nyelvelsajátítási kurzus kellős közepén érte a karantén. A probléma közel 200 gyermeket és nyolc tanárt érintett. Az intézmény vezetőjének, Mondics-Kurmay Líviának gyors döntést kellett hozni a képzés folytatásával kapcsolatban.
End of content
End of content