Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület

  • Indul az Ugocsai és Ungi Kollégium

    2014. augusztus 29. és szeptember 2. között Kárpátalján járt Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, hogy a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület (KNE) közreműködésével megszervezze a Kárpátaljai Kollégiumot, amelynek célja a magyarlakta települések helyi értékeinek felkutatása.

  • A magyarság küzdelmei – új dimenzióban

    Március 19-én a Nagy­dobronyi Református Irgalmas Samari­tánus Egészségügyi Gyermekotthonban a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének közreműködésével tartott konferenciát a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület (KNE), amely az érdekérvényesítés, a nyelvi jogok és a kétnyelvűség kérdését, problematikáját több szempontból vizsgálva, szakértők bevonásával igyekezett rámutatni a magyarság és a kisebbségi lét több fontos mozzanatára.

  • Rákóczi-kultusz és Kárpátaljai Kollégium

    Augusztus 29. és szeptember 2. között a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület meghívására a Kárpátaljai Kollégium előkészítése céljából és a Rákóczi-kultusz emlékhelyeinek négynapos tanulmányútjára Kárpátaljára látogatott Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke, költő, a Lakiteleki Népfőiskola egyik megalapítója.

  • Illik a tánc a magyarnak

    Ez év elején indult el a 2011-ben közösségépítés és a nemzeti identitás megőrzése érdekében létrejött Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület által indított kárpátaljai táncházmozgalom. Azóta a Nagyszőlősi, a Beregszászi, a Munkácsi és az Ungvári járásban több mint félszáz táncalkalomra került sor a négy járás közel negyven településén.

  • Verecke-tábor a Lakiteleki Népfőiskolán

    A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület és a Lakiteleki Népfőiskolai Alapítvány jóvoltából 39 fős csoport töltött 9 felejthetetlen napot július 9. és 17. között a Lakiteleki Népfőiskolán. A tábor célja a nemzeti értékek előtérbe helyezése, a magyarság szellemi és tárgyi kultúrájának átadása a tanulóknak.

  • Kárpátalja kincsei Debrecenben

    A magyar gasztronómia különlegességeié, a magyar kultúráé és a hungarikumoké volt a főszerep a szegedi Tisza Expo Rendezvényszolgáltató Kft. most második alkalommal megrendezett Kárpátok Kincsei II. Magyar Termékek Fesztiválja címet viselő, nagyszabású, termékbemutatóval és vásárral, kulturális programokkal egybekötött fesztiválján Debrecenben. A rendezvényen Kárpátalját a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület képviselte.

  • Zenés, tipegős közösségépítés

    A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület június 19-én Zenés tipegő képzést szervezett. A képzésen olyan fiatal anyukák és pedagógusok vettek részt, akik szerettek volna betekintést nyerni a 0–3 éves kisgyermekek zenei nevelésébe, és a baba-mama foglalkozás menetébe. A délelőtti elméleti és zenei képzés után a Szürtében már több mint egy éve működő baba-mama klubban megtekinthették és gyakorolhatták…

End of content

End of content