Kelemen Hunor: az RMDSZ folytatja a kormányzást az új négypárti koalícióban
Az RMDSZ elnöke ismertette a Szövetségi Állandó Tanács döntését.
Az RMDSZ elnöke ismertette a Szövetségi Állandó Tanács döntését.
Úgy érzi, mozgósítani tudták a magyar közösséget, és megmozdult a román közösség is.
A hónap végéig új kormánynak kell megalakulnia, de nem tartja kizártnak, hogy az RMDSZ-t kihagyják belőle.
A szervezet 16. tisztújító kongresszusa bizalmat szavazott neki szombaton Temesváron.
Az RMDSZ elnöke a magyar közmédiának nyilatkozott, miután a három politikai alakulat vezetői megállapodtak a kormányalakítás menetéről.
„Dolgoztunk helyettük is, meghallgatjuk az igényeiket és eldöntjük, hogy hogyan tudunk továbblépni” – mondta Kelemen Hunor.
Köszönetet mondott Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökjelöltje a romániai elnökválasztás vasárnapi első fordulója után a rá szavazó magyar és román választóknak.
Regionális együttműködésekben kell gondolkodniuk a Kárpát-medencében élő magyaroknak – jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke egy, a témában rendezett konferencián pénteken Nyíregyházán.
Kelemen Hunor szövetségi elnököt indítja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a novemberi romániai államfőválasztáson: erről a szövetség belső „parlamentje”, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) döntött pénteken.
A „rosszindulat netovábbjának” tartja az igazságszolgáltatás részéről az RMDSZ elnöke, hogy csaknem százezer eurónak (több mint 30 millió forintnak) megfelelő bírsággal sújtották Korond polgármesterét egy magyar feliratért.
End of content
End of content