Keleti Partnerség Program

  • A magyar iskolák helyzetének javításáért

    Nem mindegy, hogy az iskolás gyermek hideg vagy jól fűtött, korhadó vagy ép padlójú tantermekben igyekszik elmélyedni a különböző tudományokban, s az udvaron lévő „pottyantós” illemhelyen vagy európai színvonalú vízöblítéses WC-ben végzi el biológiai szükségleteit.

  • Októberre minden felújítást befejeznek

    Befejezéséhez közeledik az Európai Unió Keleti Partnerség Programjának keretében Kárpátalján végzett intézményfelújítások harmadik fázisa, tudtuk meg Magyarország Külügyminisztériuma és a Kárpátaljai Megyei Tanács által a program lebonyolításával megbízott Brenzovics Lászlótól, a KMKSZ alelnökétől, a megyei tanács költségvetési bizottságának elnökétől.

  • Folytatódik a magyar intézmények felújítása

    Újabb három iskolában és a Csonkapapi Községi Tanács épületén folytatódott a nyílászárók cseréje az EU Keleti Partnerség Programja keretében Magyarország által folyósított forrásból – tudtuk meg a projekt lebonyolításáért felelős Brenzovics Lászlótól, a KMKSZ alelnökétől, a Kárpátaljai Megyei Tanács költségvetési bizottságának elnökétől.

  • Új ajtók és ablakok a kárpátaljai magyar oktatásért

    Köszönhetően Magyarország Külügyminisztériumának és a Kárpátaljai Megyei Tanácsnak, valamint a kétmillió amerikai dollárt felajánló szervezetek által a lebonyolítással megbízott Brenzovics Lászlónak, a KMKSZ alelnökének vidékünkön eddig 23 magyar tannyelvű oktatási intézményben sikerült kicserélni a nyílászárókat, a villamoshálózatot és felújítani a fűtésrendszert, mindezt annak ellenére, hogy a felajánlott összegnek csak a negyedét költötték el, tehát a…

  • Átadták a felújított Drugeth Gimnáziumot

    Az Európai Unió Keleti Partnerség programja keretében megvalósuló ukrán–magyar együttműködésnek köszönhetően felújított Ungvári Drugeth Gimnáziumban múlt pénteken rövid ünnepségre került sor a munkálatok befejezése alkalmából.

  • Egy sikertörténet kezdete: átadták a felújított nagydobronyi óvodát

    Nyolcvannyolc elavult régi ablakot és tizenhat ajtót, közöttük három nagyméretű bejárati ajtót cseréltek ki a nagydobronyi óvoda épületén, több mint 300 ezer hrivnya értékben. A nyílászárók cseréje teljes egészében a magyar állam támogatásának köszönhetően valósult meg, az Európai Unió Keleti Partnerség Programjának keretében.

End of content

End of content