kerékpártúra

  • „Te-Kérj” kerékpártúrán a tóháti KRISZ-es ifjúság

    Immár harmadik alkalommal szervezett kerékpártúrát a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet Tóháti Aalapszervezete július 15–18 között. Az alkalom célja, hogy a kárpátaljai fiatalok egészséges, sportos körülmények között tölthessenek el néhány napot Vásárosnamény vonzáskörzetében, amely nemcsak a sportról szól, hanem az aktív pihenésről, az imádkozásról és az Istenre figyelésről is.

  • Emléktúra kerékpárral az elhurcoltakért

    Az aknaszlatinai magyarság körében immár évek óta hagyomány, hogy májusban – emlékezve elődeik szenvedéseire és elpusztítására – az önként vállalkozók végigkerékpározzák azt az útvonalat, amelyet 1944 őszén a „málenykij robot” elhurcoltjainak gyalog kellett megtenniük a szolyvai gyűjtőtáborig.

  • Kerékpáros emléktúra az elhurcoltakért

    Az aknaszlatinai magyarság körében immár évek óta hagyomány, hogy május 1-jén – emlékezve elődeik szenvedéseire és elpusztítására – az önként vállalkozók végigkerékpározzák azt az útvonalat, amelyet 1944 őszén a „málenykij robot” elhurcoltjainak gyalog kellett megtenniük a szolyvai gyűjtőtáborig.

  • Felhívás kerékpártúrára

    Az Ukrán-Magyar Területfejlesztési Iroda és a Beregszászi Turisztikai Információs Központ kerékpártúrát szervez 2013. április 26-28-án az Integrált turisztikai kerékpárutak fejlesztése az ukrán-magyar határ mentén HUSKROUA/1001/012 elnevezésű projekt keretében. A kerékpártúra hossza 275 km, útvonala:

  • Szülőföldön két kerékkel

    A Rákóczi-főiskola két diákja úgy döntött, hogy kerékpártúrát szerveznek, s bejárják Kárpátalja erdőit, mezőit, hegyeit. A túrát meghirdették, de vállalkozó szellem nem sok akadt. Ez mégsem szegte kedvüket, így ketten vágtak neki a mintegy 500 km-es szakasznak.

End of content

End of content