Ukrajna felmondja a kereskedelmi kapcsolatait Oroszországgal
Ezzel Oroszország évente 6 milliárd dollártól esik el
Ezzel Oroszország évente 6 milliárd dollártól esik el
Kábítószer-árusítás közben fogták el.
A kiskereskedelmi forgalom 5,7 százalékkal esett.
A lányt metamfetamin értékesítés közben vették őrizetbe.
Gránátokat, fegyvereket és késeket találtak nála a rendőrök.
Havi szinten a forgalomnövekedés 6,5 százalékra gyorsult a júniusi 0,1 százalék emelkedés után.
A rendőrök csaknem 200 gramm illegális árut foglaltak le a kereskedőtől.
Oroszország felszámolja kereskedelmi képviseletét Ukrajnában és Litvániában – közölte szerdán az Interfax hírügynökség.
A magyar növekedés mértékét jól példázza, hogy 3,5-szeresen haladja meg az uniós átlagot. Az első negyedévben 5,2 százalékkal bővült a magyar gazdaság – jelentette a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) május 15-én. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság bővülése volt a legnagyobb az Európai Unió 28 tagországa közül 2019 januárja és márciusa között.
Tévében, rádióban, újságban, internetes oldalakon, telefonon kép- vagy szöveges üzenetben állandó jelleggel reklámozzák a cégek, vállalatok termékeiket, szolgáltatásaikat. Valljuk be: sokszor már az idegeinkre mennek ezek, akár nyomtatott formában látjuk őket, akár tévénézés közben találkozunk velük „20 perc műsor után 10 perc reklám” formájában. De korántsem a mennyiséggel van a legnagyobb gond.
End of content
End of content