Sajtótörténeti kiállítás nyílik
A magyarországi képes sajtó első évszázadának képanyagából válogat „Az Ország Tükre – A képes sajtó Magyarországon 1780–1880″ című csütörtöktől látogatható tárlat a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeumában.
A magyarországi képes sajtó első évszázadának képanyagából válogat „Az Ország Tükre – A képes sajtó Magyarországon 1780–1880″ című csütörtöktől látogatható tárlat a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeumában.
Magyarország Beregszászi Konzulátusának jóvoltából a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán megtekinthető a Sportoló magyarok – magyar sportolók című vándorkiállítás, mely még a magyar uniós elnökség apropóján jött létre.
Ötven év után ismét Európában látható a világ legrégebbi fotója.
A kárpátaljai Felső-Tisza-vidék magyarlakta településeinek éves találkozója, a FELTISZA idén Visken került megrendezésre.
Anderlecht idén a kerület védőszentje, a X. és XI. század fordulóján élt Szent Guidó halálának ezredik évfordulójára emlékezik.
Magyarországon ellopott, majd a bűnüldöző szervek által tulajdonosaikhoz visszajuttatott műtárgyakat, illetve azok történetét mutatja be a Szépművészeti Múzeumban péntektől ingyenesen megtekinthető, Műkincsek és bűnesetek – Ellopott és visszaszerzett kulturális örökségünk című időszaki tárlat.
A Magyar Nemzeti Galériában a mai naptól látogatható az Újrafestett valóság-rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében című, szájjal, lábbal festő, illetve más fogyatékossággal élő és ép képzőművészek közös alkotásait bemutató tárlat.
Tündérmesébe illő szerelem, csoda és egy bizarr kiállítás.
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke levélben mondott köszönetet nyolc kárpátaljai magyar képzőművésznek az Európai Unió székhelyén szervezett sikeres kiállításuk kapcsán.
Munkácson rendezték meg Dóbus György, naiv és absztrakt festőművész önálló kiállítását, melynek címe „Hazám Kárpátalja” volt.
End of content
End of content