Újabb túszdráma – elfogták a kijevi terroristát
Egy terrorista sétált be ma dél körül az egyik Universal Bank fiókjába a Leonardo üzleti központban Kijevben – írta augusztus 3-án az UNIAN.
Egy terrorista sétált be ma dél körül az egyik Universal Bank fiókjába a Leonardo üzleti központban Kijevben – írta augusztus 3-án az UNIAN.
A Kijev-Rahó menetrend szerinti vonat augusztus 3-tól indul újra – tudatta a mukachevo.net internetes hírportál.
Továbbra is gyorsan terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, péntekre egy nap alatt már csaknem ezer új fertőzöttet regisztráltak, és velük együtt az eddig azonosított fertőzöttek száma megközelítette a 63 ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által csütörtökön közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített
Oroszország és Ukrajna viszonya nem a Krím orosz elcsatolása, hanem a Kijevben 2014-ben végrehajtott „államcsíny” miatt romlott meg – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 tévécsatornán vasárnaponként jelentkező Moszkva, Kreml, Putyin magazinműsorban.
A vasárnap Kijevben történt súlyos házrobbanásban az eddigi adatok szerint hárman vesztették életüket és öten sérültek meg, miközben három embert sikerült élve kimenteni a romok alól – közölte hétfőn az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat.
Hatalmas robbanás történt vasárnap Kijevben egy kilencemeletes házban, eddig egy ember holttestét emelték ki a romok alól, a sérültek száma egyelőre nem ismert – jelentették ukrán hírportálok.
Több mint két hónapnyi leállás után újraindult hétfőn Kijevben a metró, miután életbe lépett a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások enyhítésének második szakasza – számoltak be róla ukrán híradások.
Az ukrán fővárosban Kijevben, más városokhoz hasonlóan tovább szigorítanak a korlátozásokon, egyebeket mellett mostantól már az élelmiszerboltokban is fognak testhőmérsékletet mérni – közölte a városvezetés sajtószolgálata.
Több beregszászi romát tartóztattak fel a kijevi vonatállomáson – írta a PMG hírügynökség március 8-án.
Petro Porosenko volt ukrán elnök pénteken többtucatnyi, mellette demonstráló hívével együtt jelent meg kihallgatásra Kijevben az Állami Nyomozó Iroda (DBR) előtt, miután a bíróság engedélyezte az előállítását, mert harminc idézésre nem jelent meg – számoltak be híradások.
End of content
End of content