Visszavonul Kimi Räikkönen
A Jégember 2001 óta tagja a száguldó cirkusznak.
A Jégember 2001 óta tagja a száguldó cirkusznak.
A Formula–1-es csapathoz visszatérő Kimi Räikkönen teszteli elsőként az új Ferrarit januárban.
Nem indul az idei szezon hátralévő két versenyén Kimi Räikkönen, miután korábbi hátfájása miatt jövő héten meg kell operálni. A hírt a finn menedzsere jelentette be a médiának.
A Ferrari véget vetett a hosszú ideje tartó találgatásoknak: a mai napon hivatalosan is bejelentették Kimi Räikkönen szerződtetését, aki ezzel 2009 után ismét a vörösök alakulatát erősíti.
Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója közölte, Kimi Raikkönen nem szerepel a csapat 2014-es terveiben.
Nyerni jön a hétvégi Magyar Nagydíjra a Lotus Forma-1-es csapatának világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen. A meteorológusok szerint kánikula várható hétvégén, márpedig ez kedvezhet az enstone-i gárdához.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy már csak Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen esélyes arra, hogy átvegye Mark Webber megüresedő helyét a Red Bull Racing csapatánál.
Peches és visszafogott eredményeket hozó két futamon van túl Kimi Räikkönen, aki az utóbbi időben jelentősen visszaesett a bajnokságban az éllovas Sebastian Vettelhez képest. A versenyző és csapata ugyanakkor amondó, korai lenne még leírni esélyeiket.
Kimi Räikkönen nem tulajdonít túl nagy jelentőséget annak, hogy ezen a hétvégén beállíthat egy rekordot, majd a következő versenyen az élre állhat a táblázatban. A Lotus F1 Team versenyzője nagyon díjazza, hogy megbízható az E21, de a lényeg a címe, amit már senki sem vehet el tőle.
Hiába nyerte meg a nyitó futamot, és szerzett további három második helyezést, Kimi Räikkönen korántsem elégedett az eddigi szezonjával, mivel négy ponttal továbbra is le van maradva az éllovas Sebastian Vetteltől a Formula–1 2013-as idényében.
End of content
End of content