Először adták át a Drugeth Fülöp-díjat Kárpátalján
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség 2025-ben új díjat alapított.
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség 2025-ben új díjat alapított.
Kitüntették Nagy Bélát és Zubánics Lászlót.
A kitüntetést Teodor Macapula püspök adta át.
Gratulálunk!
Az ifjúságügy és tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként.
December 5-én tartják az önkéntesek nemzetközi napját.
Az „Érdemekért” kitüntetés III. fokozatával.
Pásztor Ferenc-díjjal tüntették ki november 5-én Beregszászban dr. Grezsa István korábbi kormánybiztost.
Kárpátalja fejlesztéséért.
End of content
End of content