Klicsko visszavonult
Az idősebbik fivér a politikai pályára koncentrál, de bármikor visszatérhet.
Az idősebbik fivér a politikai pályára koncentrál, de bármikor visszatérhet.
A hétvégén a cseh Ondrej Pala ellen lép szorítóba a WBO nehézsúlyú nemzetközi bajnoki címéért a brit Dereck Chisora.
Az IBF, a WBA, a WBO és az IBO nehézsúlyú világbajnoki címéért rendezett mérkőzésen Vladimir Klicsko 12 menet után egyhangú pontozással legyőzte Alekszandr Povetkint.
Úgy tűnik, a fizikai felkészülésen kívül mentális hadviselést is bevet Alekszandr Povetkin annak érdekében, hogy a hétvégén egyesített bajnokként hagyhassa el a szorítót.
Félreértelmezték Vitalij Klicsko ökölvívónak, az UDAR (Ütés) párt vezetőjének szavait, amikor a héten az ukrán tömegtájékoztatási eszközök azt adták hírül, hogy Klicsko jelöltként indul a 2015-ös ukrajnai elnökválasztáson – közölte pénteken az Ukrajina televíziónak adott interjújában a Boksz Világtanács (WBC) egy név nélkül nyilatkozó munkatársa.
Gyakorlatilag biztosnak tűnik, hogy augusztus 24-én a veretlen Kubrat Pulev ellen lép ringbe a veterán Tony Thompson, aki legutóbbi két mérkőzésén a brit reménység David Price-szal mosta fel a padlót és bizonyította, hogy korai még őt leírni.
Vitalij Zakharcsenko ukrán belügyminiszter lemondását követeli két sajtószakszervezet és a Vitalij Klicsko vezette Udar (Ütés) nevű párt az Ötös tévécsatorna újságírónőjének megverése miatt.
Panama – Nem kis meglepetést aratott a Klicsko-Povetkin összecsapás versenytárgyalásán, hogy egy vállalkozó 23 millió dollárt kínált a mérkőzés jogaiért.
A kormány ellen bizalmatlansági indítványt nyújtott be pénteken a parlamentben az ukrán ellenzék, továbbá követelte, hogy a törvényhozás mihamarabb tűzze napirendjére az államfő alkotmányos vád alá helyezésének rendjéről szóló törvényjavaslatot.
Ukrajnában már nem a börtönbüntetését töltő volt ukrán miniszterelnök, Julija Timosenko az ellenzék legnépszerűbb személyisége, hanem a világhírű ökölvívó világbajnok, Vitalij Klicsko.
End of content
End of content