Gyerekek a békéért
Ez volt a mottója annak a gyermeknapi rendezvénynek, melyet június 13-án szervezett a KMKSZ Borzsovai Alapszervezete.
Ez volt a mottója annak a gyermeknapi rendezvénynek, melyet június 13-án szervezett a KMKSZ Borzsovai Alapszervezete.
A KMKSZ Téglási Alapszervezete Pálfy-Kovács Erikát választotta új elnökévé, aki a fiatal generáció nemzettudatának és hazaszeretetének erősítését tartja a legfontosabb feladatnak, valamint a téglási magyarok igazi közösségé szervezését. Erika a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán szerzett oklevelet, és már hat éve dolgozik tanítónőként a Szürtei Középiskolában.
Márciustól Milcsevics Béla személyében új elnök vezeti a KMKSZ Tiszabogdányi Alapszervezetét, aki a tisztújítás során elődjét, Tresza Máriát váltotta ezen a felelős poszton. Az új elnökre különösen fontos szerep hárul, hiszen szórványtelepülésről lévén szó, az itt élő magyarság számára a megmaradást segítő szervezetet kell vezetnie. Az új elnökkel rövid bemutatkozó interjút készítettünk munkájáról, terveiről.
Soron kívül ülésezett május 29-én a Beregszászi Járási Tanács, hogy elnököt, illetve elnökhelyettest válasszon.
A Fidesz-KDNP listájáról, valamint az erdélyi és felvidéki pártoktól az Európai Parlamentbe jutott határon túli magyar politikusok új folyamatot indíthatnak el az Európai Unióban – mondta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.
Petro Porosenko újonnan megválasztott ukrán elnök egyértelmű és meggyőző támogatottsága megerősíti az ukrán hatalom legitimitását – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a vasárnapi ukrán elnökválasztást értékelve hétfőn az MTI-nek.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége vasárnap este nyilatkozatban gratulált Petro Porosenko elnökjelöltnek az előre hozott ukrán államfőválasztáson elért eredményéhez.
Alacsony részvétel jellemzi Kárpátalja magyarlakta településein az előrehozott ukrán elnökválasztás vasárnapi első fordulóját, ezért Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke arra kérte az ukrajnai magyar választópolgárokat, hogy urnazárásig minél többen menjenek el szavazni.
A KMKSZ 1989 áprilisában az elsők között megalakult Tiszakeresztúri Alapszervezetének február elején lezajlott tisztújító közgyűlésén a jelenlévők Dobsa Istvánt választották meg az alapszervezet elnökévé. A pedagógusként tevékenykedő új elnökkel eddigi tevékenységéről, terveiről, elképzeléseiről beszélgettem.
Kárpátalján sikerült megőrizni a békét: nincsenek halálos áldozatai a szakadárok és a kormányerők összecsapásainak, és nagyobb rombolás sem volt – számolt be a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.
End of content
End of content