Megújult Kölcsey Ferenc síremléke Szatmárcsekén
Születésének 230 éves évfordulója alkalmából a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) teljeskörűen felújította Kölcsey Ferenc sírját Szatmárcsekén.
Születésének 230 éves évfordulója alkalmából a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) teljeskörűen felújította Kölcsey Ferenc sírját Szatmárcsekén.
Erkel Ferenc Himnusz-megzenésítése mellett az egykori pályázatra beérkezett más pályaművek is megszólalnak szombaton a Magyar
A magyar kultúra napján a Himnusz költőjére, a magyar nyelv védelmezőjére, Kölcsey Ferencre emlékeztek Beregszászban.
Ebben az évben emlékezünk Kölcsey Ferenc születésének 225. évfordulójára. Ebből az alkalomból Álmosd Község Önkormányzata a Nemzeti Művelődési Intézettel közösen vetélkedőt szervez, amelynek témája a magyar nyelv, Kölcsey Ferenc életműve és munkássága.
A magyar himnusz születésének évfordulójára emlékeztek január 22-én Beregszászban Kölcsey Ferenc emléktáblájánál.
„Szeretni az emberiséget: ez, minden nemes szívnek elengedhetetlen föltétele. Az emberiség egésze nem egyébb számtalan háznépekre oszlott nagy nemzetségnél, melynek mindegyik tagja rokonunk, s szeretetünkre és szolgálatainkra egyformán számot tart.
Törőcsik Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő kapta meg idén a Kölcsey Társaság által alapított emlékplakettet.
1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, megemlékezve arról, hogy a reformkor kiemelkedő költője és közéleti személyisége, Kölcsey Ferenc 1823-ban, szatmárcsekei birtokán ezen a napon fejezte be nemzeti imádságunk, a Himnusz szövegének megírását, melyhez huszonegy év elteltével szerzett zenét kultúránk másik kiemelkedő alakja, Erkel Ferenc.
A magyar kultúra napjának méltatását minden magyar közösség fontosnak tartja.
Isten, áldd meg a magyart,Jó kedvvel, bőséggel,
End of content
End of content