Mégsem emelik a zeneiskolai tandíjakat
– Idén nem emelik a zeneiskolák és egyéb művészeti iskolák tandíjait, ugyanis a 2013-as évre szóló költségvetést már jóváhagyta a Legfelsőbb Tanács, így azon nem módosíthatnak.
– Idén nem emelik a zeneiskolák és egyéb művészeti iskolák tandíjait, ugyanis a 2013-as évre szóló költségvetést már jóváhagyta a Legfelsőbb Tanács, így azon nem módosíthatnak.
Folytatódhat a hátrányos térségek felzárkózása Magyarország határainak mentén az Európai Unió következő, 2014-től 2020-ig tartó költségvetési időszakában.
A megyében működő lakhatási programok 2012-es eredményeiről, illetve az idei tervekről tartottak sajtótájékoztatót március 27-én.
1,3 millió hrivnya folyt be idén a beregszászi járási költségvetésbe. Ez az összeg a duplája az előző év azonos időszakában befizetett összegnek.
A Legfelsőbb Tanácsban meghatározták a képviselők kiadásaira fordítandó éves költségvetési összeget.
A tavalyi hiány közel 30 milliárd hrivnyával haladta meg az előző évi mutatókat.
Február 6-án Brenzovics László elnökletével ülésezett a megyei tanács állandó bizottsága, melyen a költségvetést s az azzal kapcsolatos lehetséges módosításokat vitatták meg, illetve helyi közösségek által benyújtott kérelmeket tekintettek át.
A 2013. évre szóló állami költségvetésben nem irányoztak elő pénzt a közalkalmazottak negyedik negyedévben történő kifizetésére – jelentette ki Igor Kaletnik, a parlament házelnök-helyettese.
Vajon hogy boldogul idén a kárpátaljai megyeszékhely 444 millió hrivnyából?
Megvan a 2013-as költségvetés.
End of content
End of content