Feltépte a szél a családorvosi rendelő tetőzetét Koncházán
Nagy erejű szél tépte fel a koncházai családorvosi rendelő tetőzetét. Az esetet a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) hivatalos weboldalán tudatta.
Nagy erejű szél tépte fel a koncházai családorvosi rendelő tetőzetét. Az esetet a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) hivatalos weboldalán tudatta.
Az Ungvártól mindössze hat kilométerre fekvő Koncházát 1348-ban említik először az írások. Először a Koncházy, majd a Homonnay Drugeth, illetve a Bercsényi család birtoka volt a település.
A KMKSZ Koncházai Alapszervezete a Fő út 89. szám alatt lévő épületben működő ABC-ben alakított ki teleházat, ugyanabban az épületben, amelyben az orvosi rendelő és a fodrászat is van.
A KMKSZ Koncházai Alapszervezete új játszótéri játékokra pályázott a Bethlen Gábor Alapnál. A pályázatot pozitívan bírálták el, és a koncházai ukrán–magyar tannyelvű óvoda udvarán található játszótér újabb hintákkal bővült a kisgyerekek nagy örömére. A játszóteret kis ünnepség keretében adta át Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke és Végső…
Immár sokadik alkalommal rendezték meg az Ungvár környéki falvak híres falunapját Koncházán, a falu határában.
A megyeközponttól délre hat, etnikailag vegyes lakosságú község – Botfalva, Ungtarnóc, Sislóc, Koncháza, Homok, Ketergény, Minaj és Kincses – által alkotott sáv illeszkedik az ungvári járási magyar– ukrán nyelvhatárba. Közülük a homoki központú közös községi tanács irányítása alá tartozik Minaj, Ketergény, valamint a megyeszékhelytől hat kilométerre eső s Homokkal már szinte teljesen összenőtt Koncháza is,…
End of content
End of content