Látletet: Híja haza – Makkai Béla új kötete
A Makkai Béla könyvének címe, Híja haza számos asszociációt felvet, gondolhatunk a Trianon után térben beszűkült hazára, de önbizalom hiányos nemzetünkre is.
A Makkai Béla könyvének címe, Híja haza számos asszociációt felvet, gondolhatunk a Trianon után térben beszűkült hazára, de önbizalom hiányos nemzetünkre is.
Május 7-én és 8-án befejeződött a Középkori templomok útja nemzetközi projekt. Ez a tematikus útvonal Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Kárpátalja és a romániai Szatmár megye valaha egy régióhoz tartozó középkori templomaival ismerteti meg az érdeklődőket. A projekt záróeseményét Magyarországon rendezték.
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében (http://www.nytud.hu/) hét új nyelvészeti kiadványt mutattak be március 21-én a szakmai közönségnek a Tinta Könyvkiadó (http://www.tintakiado.hu/index.php) szervezésében, Prószéky Gábornak, az ELTE professzorának közreműködésével. Az ismertetett könyvek között háromnak kárpátaljai vonatkozása is van, s közülük két munka szerzője a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (http://www.kmf.uz.ua/) munkatársa.
Kárpátalján állomásozott Kubiszyn Viktor Drognapló című önéletrajzi dokufikciós regényének könyvbemutató-prevenciós körútja. Március 4-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, 5-én az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskola, míg 6-án a Munkácsi Szent István Líceum adott otthont az eseménynek.
Idén tavasszal folytatóik Kubiszyn Viktor Drognapló című önéletrajzi dokufikciós regényének könyvbemutató-prevenciós körútja. Az őszi sikereknek és pozitív visszajelzéseknek köszönhetően újra a Kárpát-medencébe látogatunk.
Csernicskó István és Beregszászi Anikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szakképzett és elismert tanárai tollából már számos kiadvány látott napvilágot. A szerzőpáros tagjai most azonban egy-egy önálló kötettel gazdagították a kárpátaljai olvasók könyvtárát, melyeket február 28-án mutattak be.
Az ungvári sajtóklubban bemutatták Olekszij Filippov munkácsi kutató 50 új legenda Ungvárról és Kárpátaljáról című könyvét.
Arzen Uhal a szovjet belbiztonság egykori tisztje, vezérőrnagy, Ugocsa szülötte február 14-én mutatta be a Kárpátaljaiak az afgán háború forgatagában című könyvét, melynek „megírásával-rendezésével” és bemutatásával – megalkotta azoknak a honfitársainknak a kollektív portréját, akik egy idegen, ázsiai ország, az Afgán Demokratikus Köztársaság földjén harcoltak.
A Spectator Társadalomkutató Műhely konferenciával egybekötött könyvbemutatót szervezett a Nemzeti identitás, asszimiláció és médiahasználat a határon túli magyarság körében 1999–2011 tárgykörben végzett kérdőíves felmérés eredményeiről december 19-én. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) Győr termében tartott fórumon A határon túli magyar nyelvű médiumok 2010/2011 című kötetet mutatták be.
Kedyk Anna és Kedyk Magdolna Kárpátok csengettyűi című könyvét mutatták be december 13-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola könyvtári olvasótermében. A nagyszőlősi ikerpár mellett Kedyk Anna lánya, a kilencéves Annácska is a publikum elé állt.
End of content
End of content