Huszt: Itt a piros, hol a piros meg a csalikecske
Úgy tűnik, Kovács Miklósnak, a KMKSZ elnökének tíz év múltán végre igazságot szolgáltat az ukrán sajtó a 2002-ben elcsalt választási győzelem után.
Úgy tűnik, Kovács Miklósnak, a KMKSZ elnökének tíz év múltán végre igazságot szolgáltat az ukrán sajtó a 2002-ben elcsalt választási győzelem után.
Ismeretlenek az éj leple alatt megrongálták Kovács Miklós képviselőjelöltnek, a KMKSZ elnökének választási óriásplakátjait a Nagyszőlősi járásban.
A választási kampány a végéhez közeledik. A résztvevők immár a tapasztalataikról is beszámolhatnak. Megkérdeztük Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét és képviselőjelöltjét a 73-as körzetben, milyenek a benyomásai a szavazók bizalmáért folytatott verseny eddigi menetéről.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint megdöbbent a magyar kormány, hogy Ukrajna pénzbüntetéssel sújtaná a kettős állampolgárságot. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szerint barátságtalan lépésről van szó, a megszavazott jogszabály „egyértelműen leleplezi az UMDSZ csalárdságát”.
Augusztus 13-án lejárt a jelentkezési határidő az októberi parlamenti választásokon indulni szándékozó jelöltek számára.
… és valószínűleg lesz harmadszor is, de mindenképp meg kell várni az új nyelvtörvény végleges szövegének kihirdetését, hogy egyértelműen állást lehessen foglalni az ügyben.
A közelgő parlamenti választások volt a témája annak a hétfői ungvári megbeszélésnek, amelyre Olekszandr Ledida kárpátaljai kormányzó, a Régiók Pártja (PR) megyei szervezetének elnöke és Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke között került sor.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke visszautasítja azokat a kárpátaljai ukrán sajtóhíreket, amelyek szerint a KMKSZ az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel (UMDSZ) versengve megbeszéléseket folytatna a kormányzó Régiók Pártjával (PR), hogy felkerülhessen annak választási listájára.
Helyénvaló azzal kezdeni, hogy nem minden magyar etnikumú embernek jut eszébe a kárpátaljai magyar nemzetrész helyzetén, kilátásain, lehetőségein elgondolkodni. Úgy általában nem jellemző az emberekre, hogy mindennapi gondjaikon kívül bármi másról gondolkodjanak. Kivéve, amikor megszokott életüket kizökkentik a kerékvágásból úgy, hogy az nem zökken át egy másikba. A közügyek elsorvadása mögött mindig meg lehet találni…
End of content
End of content