Élő tv-sportközvetítések – Hétfő, kedd
A hétfői és keddi élő sportközvetítések a televíziókban:
A hétfői és keddi élő sportközvetítések a televíziókban:
A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a televíziókban:
Először rendezik hagyományteremtő céllal a Felvidék Szépe versenyt.
A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a televízióban
Az MTVA megállapodott a Loki klubvezetésével, így a Debrecen Európa Liga-visszavágó mérkőzését élőben közvetíti csütörtökön.
Pisont István szövetségi edző, a Budapest Honvéd és a válogatott korábbi klasszisa lesz a stúdióvendég az M1-en, csütörtökön látható Honvéd-Cselik Niksics Európa Liga-selejtező visszavágó mérkőzésen.
A gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium a gyimesi és a moldvai csángó fiatalok középfokú oktatásának egyik központja. Vasárnap a Duna e tanintézményből közvetíti a római katolikus szentmisét.
End of content
End of content