Kárpátalja vízellátásának korszerűsítéséről tárgyaltak Budapesten
Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke és Kárpátalja városainak vezetőirészt vettek a Duna Régió Stratégia című szemináriumon – közölte a transkarpatia.net.
Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke és Kárpátalja városainak vezetőirészt vettek a Duna Régió Stratégia című szemináriumon – közölte a transkarpatia.net.
A keleti országok leghíresebb magyar kutatóit mutatja be a Külügyminisztérium épületében június 5-én nyílt vándorkiállítás, amely tablók segítségével állít emléket a kutatásokban jelentős szerepet játszó magyar utazóknak, tudósoknak.
… és üdvözölték Kárpátalja és az egész Ukrajna lakosságát, akik az elnökválasztáson kiálltak a stabil és egységes Ukrajna mellett.
Takács Szabolcs helyettes államtitkár, politikai igazgató meghívására 2014. április 9-10. között Budapestre látogatott Danilo Lubkivszkij, Ukrajna Magyarországért is felelős külügyminiszter-helyettese.
Magyarország Külügyminisztériuma határozottan elítéli, hogy egyes pártok, mozgalmak egyszerű politikai haszonlesésből megkérdőjelezik más országok területi integritását és szuverenitását, illetve figyelmen kívül hagyják az adott országban élő magyar közösség érdekeit és elvárásait, amint az a „Petíció Kárpátaljáért” című szöveg esetében nyilvánvaló.
A Külügyminisztérium – megerősítve a vasárnapi krími népszavazással kapcsolatos álláspontját – illegitimnek és jogellenesnek tekinti a Krím státusának megváltoztatását.
A 25 éve független és szabad Közép-Európának felelőssége támogatni és kiállni az ukrán nép szabad véleménynyilvánítása és döntései mellett – mondta Magyarország Külügyminisztériumának politikai igazgatója vasárnap.
Magyarország Külügyminisztériuma a 2014. március 16-án a Krími Autonóm Köztársaságban megtartott, Ukrajna Alkotmányát sértő népszavazást és annak eredményét illegitimnek és jogellenesnek tartja. Közlemény.
Tíz női, illetve tíz férfi népviseleti öltözékből álló adományt, a Külügyminisztérium ajándékát nyújtották át ünnepélyes keretek közt Ungvár egyetlen magyar iskolája tánccsoportjának kedden Magyarország ungvári főkonzulátusán.
A Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült arról, hogy a magyar nemzeti ünnephez közeledve 2014. március 11-én éjszaka ismeretlenek a Vereckei Honfoglalási Emlékmű oltárkövét olajjal leöntötték és meggyújtották.
End of content
End of content