Pályázati kiírás „Harsányi István-díj” elnyerésére
A Manager Képzés Alapítvány pályázatot ír ki 35 év alatti fiatalok részére.
A Manager Képzés Alapítvány pályázatot ír ki 35 év alatti fiatalok részére.
A rohamosan gyűlő kutatási eredmények alapján indokolt lehet a NASA optimizmusa, és néhány évtizeden belül valóban felfedezhetjük a Földön kívüli életet. Kereszturi Ákos, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa a NASA-bejelentés mögött álló legizgalmasabb részeredményeket tekinti át.
A Föld legszárazabb térségében is létezik élet – bizonyították chilei kutatók, akik eredményeiket az Environmental Microbiology Reports című szaklapban mutatták be.
Ismét összegyűltek a kárpátaljai magyar fiatal kutatók május 20-án, hogy beszámoljanak eddigi tudományos tevékenységükről.
Május 2-án kezdetét vette a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület (KNE) szervezte Ungi és Ugocsai Kollégium munkájának első szakasza.
A Down-kórt kiváltó genetikai rendellenesség sokkal pontosabban meghatározható az anya vérvizsgálatának új módszerével, mint a jelenleg alkalmazott eljárásokkal – véli egy amerikai kutatócsoport, amely a New England Journal of Medicine legújabb számában ismerteti eredményeit.
Először sikerült méréssel igazolnia egy amerikai kutatócsapatnak az üvegházhatás tényét – írja a Live Science internetes portál.
Mégsem a házi patkányok lehettek a fő felelősei az Európát sújtó egykori bubópestisjárványoknak: új kutatások az ázsiai mongol futóegereket hozták összefüggésbe a fekete halál újabb és újabb felbukkanásaival.
Bőröregedést gátló csokoládét fejlesztett ki egy Cambridge-i Egyetem egykori kutatóiból alakult vállalkozás: a különleges csokiból napi 7,5 gramm elfogyasztása képes az 50 évesek bőrszerkezetét a 30 évesek szintjére „fiatalítani”.
Újszerű, kvantitatív módszereket is felhasználó modellel érveltek amerikai kutatók az indoeurópai nyelvek eredetének úgynevezett sztyepphipotézise mellett.
End of content
End of content