9. HARP – Ló és művészet kutató program nemzetközi művésztelep
Jelentkezési határidő: 2024 március 31.
Jelentkezési határidő: 2024 március 31.
Szeretnék, ha minél több kép készülne a Napról, közvetlenül a napfogyatkozás előtt és után.
Az antibiotikum-rezisztencia becslések szerint mintegy 1,3 millió ember halálát okozza világszerte.
Nagy hangsúlyt fektetünk a születési sorrendre.
Az idei lista első három helyét Munkács, Dnyipro és Lemberg kapta.
Eddig csak közvetett bizonyítékok voltak.
„E bolygók egyik oldalán örök nappal, másik oldalán örök éjszaka uralkodik.”
Emberi kapcsolatok nélkül nem lehetünk igazán boldogok.
A Semmelweis Egyetem közös kutatása a Harvard Egyetemmel, a Zágrábi Egyetemmel és a Koppenhágai Egyetemmel együttműködésben.
Ukrajna a második helyet foglalja el.
End of content
End of content