46 éve hunyt el Gábor Dénes
Olyan alkotó elme volt, aki a gyakorlati technikai kérdésektől eljutott a fizikai és matematikai alapokig.
Olyan alkotó elme volt, aki a gyakorlati technikai kérdésektől eljutott a fizikai és matematikai alapokig.
Az LSD atyja élete végén egy kis hegyi faluban élt és szinte utolsó éveiig aktív maradt.
A talaj tápanyagtartalmát vizsgálva ismerte fel a nyomelemek meghatározó szerepét a talajban, illetve áttételesen az emberi szervezetben.
Elsősorban zenekari komponista, de kiemelkedő zenepedagógus, ragyogó zongorista is volt, írt kórusművet is.
Nemzetiségre való tekintet nélkül gyűjtötte a magyar, román és cigány nép hagyományait.
Kétnapos rendezvénysorozat vette kezdetét november 11-én a Rákóczi-főiskolán.
A XIX. század végén és a XX. század elején egy széles érdeklődési körű, az állattan, a földrajztudomány és a néprajz terén egyaránt otthonosan mozgó magyar nemest kutatószenvedélye előbb a Duna deltavidékére és a Fekete-tenger mentén húzódó, gazdag madárvilágú, mocsaras Dobrudzsába, majd sokkal keletebbre, Ázsia belsejébe sodorta.
Tárgy: a 2014/2015-ös tanévben a magyarországi és szülőföldi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató határon túli magyar hallgatók és vezetőtanáraik (tutoraik) részére a Márton Áron Kutatói Szakkollégiumi Programban való részvételre vonatkozó pályázat meghirdetése.
A Magyar Művészeti Akadémia – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Molnár Tamás Kutató Központtal szakmai együttműködésben – pályázatot hirdet kutatók számára modern és kortárs eszmetörténeti kutatás támogatása céljából.
A XIX. században a magyar közvéleményt erősen megosztotta a kérdés: finnugor eredetű-e nyelvünk és nemzetünk, vagy eleink Ázsia belsejéből kiszakadva indultak el nyugat felé a népek nagy vándorútján, hogy végül megállapodjanak a Kárpát-medencében. A kor legkiemelkedőbb magyar nyelvészei közül Kőrösi Csoma Sándor – az utóbbi elmélet híveként – Belső-Ázsiában igyekezett rátalálni őshazánkra, míg Reguly Antal…
End of content
End of content