Az év végéig újabb 15 óvodát nyitnak Kárpátalján
Június 26-án az egyik aktuális problémáról, az óvodák számának növeléséről tanácskoztak a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatalban Olekszandr Ledida vezetésével.
Június 26-án az egyik aktuális problémáról, az óvodák számának növeléséről tanácskoztak a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatalban Olekszandr Ledida vezetésével.
Az Anton Rohan vezette máramarosi küldöttség Kárpátalja megyeszékhelyén, Ungváron találkozott Olekszandr Ledidával, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal vezetőjével és helyettesével, Mihajlo Popoviccsal.
Május 22-én Olekszandr Ledida, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnöke az Arja Makkonen ukrajnai finn nagykövet által vezetett finn delegációval találkozott Ungváron.
A következő öt év során Kárpátalján 103 többfunkciós játszóteret fognak építeni – jelentette be Olekszandr Ledida kárpátaljai kormányzó a március 20-i sajtótájékoztatón.
20-30 éven belül Ungvár és Munkács jelenlegi városhatárai eltűnnek. A két város előreláthatólag olyannyira kiterjeszkedik, hogy „egy hatalmas központot fognak alkotni utakkal, közvilágítással, infrastruktúrával”.
Viktor Ledida lesz az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal vezetője, aki közeli rokona, unokaöccse a kárpátaljai megyei közigazgatási hivatal vezetőjének, Olekszandr Ledidának.
Olekszandr Ledida kárpátaljai kormányzó a Tisza-1 tévécsatornának adott hétvégi interjújában újságírói kérdésre megerősítette, hogy politikai okok miatt távozott hivatalából Mihajlo Motilcsak, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció oktatási és tudományos főosztályának vezetője.
Július 23-án Olekszandr Ledida, Kárpátalja kormányzója Shukhrat Sultonov tadzsik nagykövettel találkozott. A találkozó során a Kárpátalja és Tadzsikisztán közötti együttműködésről esett szó.
End of content
End of content