Varsó és Kijev titkosszolgálati iratokat cserél ki
Az ukrajnai iratok a szovjetek által megszállt kelet-lengyelországi területeken élő lengyelek elleni üldöztetésekkel, megtorlásokkal, kitelepítésekkel, elhurcolásokkal foglalkoznak.
Az ukrajnai iratok a szovjetek által megszállt kelet-lengyelországi területeken élő lengyelek elleni üldöztetésekkel, megtorlásokkal, kitelepítésekkel, elhurcolásokkal foglalkoznak.
A cseh-lengyel országhatár kiigazításáról tárgyal Prága és Varsó – írta a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap szerdán.
Május 10-én rendezik a lengyelországi elnökválasztást – jelentette be szerdán Radoslaw Sikorski parlamenti elnök.
Tárcaközi bizottságot hozott létre a lengyel kormány kedden a kelet-ukrajnai lengyelek támogatására: a belügy- és a külügyminisztérium képviselőiből álló testület a lengyelek hazatelepítését tervezi a szakadárok által elfoglalt és a hadműveletek által veszélyeztetett területekről.
Október 15-től megváltoztak a schengeni vízum megszerzéséhez szükséges dokumentumok beadásának szabályai.
A lengyelországi gázszállító rendszert kezelő Gaz-System vállalat cáfolta azt a hírt, miszerint október elejétől korlátozta volna a gázszállítást Ukrajnába Lengyelországon keresztül.
A külügyi, a belügyi és az igazságügyi tárca élére is új minisztert jelölt Ewa Kopacz kijelölt lengyel kormányfő, aki a sajtó által a kormánypárt belvitáinak elsimítására tett kísérletként értékelt lépéssel saját belső ellenzékének néhány tagját is beválasztotta pénteken bemutatott kabinetjébe.
Bronislaw Komorowski lengyel államfő Ewa Kopaczot, a szejm elnökét bízza meg kormányalakítással. A hivatalos felkérés hétfőn lesz – jelentette be a lengyel elnök szóvivője pénteken.
Lengyelország kész fegyvert szállítani, amennyiben ezt kívánja az ukrán fél – jelentette ki kedden Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter, ugyanakkor tagadta, hogy a NATO-csúcstalálkozón megállapodás született volna ilyen fajta szállításról.
Egy kelet-ukrajnai szakadár katonai parancsnok megfenyegette Lengyelországot, amiért az ottani hatóságok (átmenetileg) nem engedték átrepülni a lengyel légtérben az orosz védelmi minisztert szállító repülőgépet.
End of content
End of content