Együttműködési megállapodást írt alá a budapesti és kárpátaljai területi levéltár
Digitalizálják a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi osztályának valamennyi dokumentumát.
Digitalizálják a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi osztályának valamennyi dokumentumát.
A Kárpátaljai Állami Levéltár beregszászi osztálya Beregszászban a Hősök tere 4. szám alatt található. Kevesen tudják, hogy ebben az intézetben őrzik a régió történelmének 1391–1944 között képződött irathagyatékát. Ez több mint ötezer iratgyűjteményt (fondot) vagyis a szovjet időkig működő intézmények teljes tárházát jelenti.
Csatáry György: A máramarosi öt koronaváros levéltára, 1326–1910 – Ungvár-Beregszász: PoliPrint, 2011. – 156 old.
A Kárpátaljai Református Egyházkerület Levéltára 2004 végén kezdte meg működését azzal a céllal, hogy összegyűjtse megőrizze, feldogozza és kutathatóvá tegye Kárpátalja református gyülekezeteinek iratanyagait.
Csatáry György: Komáromy András – az országos levéltárnok. Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2008.
Megoldást kell találni az elképesztő állapotban lévő beregszászi levéltár megmentésére – jelentette ki L. Simon László, az Országgyűlés kulturális- és sajtóbizottságának elnöke, miután ukrajnai látogatásának első napján a kárpátaljai intézményt is felkereste.
Nyugat-európai példák nyomán új, az egész Kárpát-medencére kitekintő országos projektet indítanak a magyar levéltárak, amelynek célja, hogy a XVI. századtól kezdve megmaradt iskolai és egyházi anyakönyvek alapján, a modern informatika eszközeivel feltárják s a társadalom rendelkezésére bocsássák a történelmi Magyarország lakóiról, tanulóiról megmaradt sok millió hiteles személyi adatot.
100 éve született Habsburg Ottó politikus, az európai egység híve emlékére szervezett tudományos konferenciát pénteken a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, ahol kiállítás is nyílt a politikussal összefüggő forrásdokumentumokból és archív fotókból.
A Kárpátalja megyei igazságügyi főosztály nem semmisített meg levéltári adatokat, hanem leselejtezte az anyakönyvek másolatait, mivel lejárt a kötelező megőrzésük határideje – közölte szerdán a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal sajtószóvivői irodája.
End of content
End of content