Együtt Szaval a Nemzet
A 2014. évi Magyar Kultúra Napján, január 22-én a világ valamennyi magyar nyelvű általános és középiskolájának részvételével indul útjára a magyar Himnusszal az Együtt Szaval a Nemzet program.
A 2014. évi Magyar Kultúra Napján, január 22-én a világ valamennyi magyar nyelvű általános és középiskolájának részvételével indul útjára a magyar Himnusszal az Együtt Szaval a Nemzet program.
Bátyú A KMKSZ helyi alapszervezetének rendezésében január 20-án a magyar kultúra napja alkalmából nagyszabású rendezvényre került sor Bátyúban, idén immár negyedik alkalommal. A „legfiatalabb ünnepünket” méltató eseménynek a helyi középiskola adott otthont.
Vetette papírra a költemény első sorait Kölcsey Ferenc, talán mit sem sejtve arról, hogy legnagyobb hatású verse, a magyar Himnusz még így, 190 év múltán is milyen sokat jelent majd nekünk, magyaroknak. Hisz a Himnusz születésének évfordulója, január 22-e már huszonnégy éve egyben a magyar kultúra napja, amelyet nemcsak Magyarországon, hanem az országhatárokon kívül is…
A kárpátaljai, s azon belül főképp az Ungvár környéki magyarság a hagyományokhoz híven idén is színházi est keretein belül emlékezett meg a magyar kultúra napjáról. Ezúttal William Shakespeare A vihar című drámája alapján készült darabot láthatta a nagyérdemű a beregszászi színház előadásában.
Színházi előadással méltatta a magyar kultúra napját Kárpátalja magyarsága az ungvári Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színházban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében. A beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata a magyar kultúra ünnepének előestéjén William Shakespeare A vihar című drámáját mutatta be, melyet Szergej Maszlobojscsikov állított színpadra.
End of content
End of content