Hétfőn kezdődik az MTA 199. ünnepi közgyűlése
Az MTA történetéről készült kisfilmet is bemutatják.
Az MTA történetéről készült kisfilmet is bemutatják.
Az Akadémia felhívására 34 369 186 forint adomány gyűlt össze.
Ünnepi előadóülést tartott a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága (MTA VEAB) a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából november 7-én délelőtt. Pósfai Mihály akadémikus, az MTA VEAB elnökének köszöntő beszéde után három 45 év alatti tudós vehette át az Év Kutatója díjat. A díjazottak között van Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka…
Szeptemberben jelenik meg A magyar helyesírás szabályai legújabb, tizenkettedik kiadása, amelynek összeállításáról 2003 novemberében döntöttek – közölte az MTI-vel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kedden.
Újabb fiatal kutatókkal bővül az MTA intézethálózatában kiemelt témákkal foglalkozók köre, miután Lovász László, az Akadémia elnöke 98 új, szeptember 15-től betölthető fiatal kutatói álláshely odaítéléséről döntött.
Felerősödhet a régészet szerepe a magyar őstörténet kutatásában, hiszen hatalmas a feltáratlan anyag. Egy új régészeti leletanyagra hivatkozva a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Őstörténeti Témacsoportja úgy véli, nem vándoroltak évszázadokig a magyar törzsek, csupán öt-hat évtized alatt érhettek el az Urál vidékétől a Kárpátokig.
Tíz fiatalt, köztük csillagászt, ökológust és nyelvészt tüntettek ki Junior Prima Díjjal tudomány kategóriában szerdán a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).
A budapesti Eötvös József Collegium, a mezőtúri református kollégium és könyvtár, a szatmárcsekei Kölcsey-kúria egykori helye, a Ludovika Akadémia, valamint a Magyar Tudományos Akadémia történelmi emlékhellyé válásáról döntött a kormány, melyek száma így összesen 47-re emelkedett Magyarországon.
Megjelent A magyar nyelv nagyszótára ötödik kötete, csütörtökön mutatták be a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetében Budapesten.
End of content
End of content