Öttusa vk – Három magyar a férfi döntőben
Mindhárom magyar induló bejutott a szombati férfi döntőbe az öttusázók kínai világkupaversenyén.
Mindhárom magyar induló bejutott a szombati férfi döntőbe az öttusázók kínai világkupaversenyén.
Szőcs Petra Kivégzés című rövidfilmje indul a Cannes-i Filmfesztivál rövidfilm programjában az Arany Pálmáért. Kárpáti György Mór Provincia című rövidfilmjével a „Cinéfondation” szekcióban, a filmfőiskolák legjobbjainak versenyében mutatkozhat be a filmvilág elsőszámú nemzetközi fórumán, amelynek elnöke Abbas Kiarostami iráni rendező lesz.
Makra Noémi, Böczögő Dorina, Csillag Tünde, Romhányi Eszter és Tóth Boglárka alkotja az Európa-bajnokságra utazó magyar női tornászválogatottat.
Az újonnan megválasztott szlovák államfő nyilatkozata, amelyben kegyelmet ígért Zsák Malina Hedvignek, nagy előrelépést jelent a magyar-szlovák viszonyban – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján szombaton Budapesten.
Az a költő, aki Arany idős korában, majd Arany halála után, Adyék fellépése előtt a legkövetkezetesebben és legnagyobb hatással készíti elő a modern magyar költészetet. A szimbolizmus előfutáraként ismerik sokan, ő fordította először Baudelaire-t magyarra. 155 évvel ezelőtt, 1855. április 9-én született Reviczky Gyula magyar költő, író.
Bár az előzetes versenynaptárban szerepelt, mégsem rendezik meg idén a kamion Európa-bajnokság magyarországi futamát, amelyre a Hungaroringen került volna sor.
Strasbourgi siker: Magyar Anna és Klárik Attila javaslatára beemelték az összes nemzetiségi és nyelvi kisebbség jogait az ukrajnai helyzetről szóló kongresszusi nyilatkozatba.
A Magyar Tenisz Szövetség főtitkárát, Richter Attilát beválasztották a Tennis Europe (Európai Tenisz Szövetség) kilencfős elnökségébe a hétvégén a tisztújításon. A 49 tagból álló szövetség 38 tagjának összesen 98 képviselője gyűlt össze Szófiában.
A római magyar közösség XXIII. János pápa és Boldog II. János Pál pápa szentté avatását megelőző este, április 26-án 18 órakor magyar szentmisét tart a Santo Stefano Rotondo-templomban, Isten Szolgája Mindszenty József bíboros egykori címtemplomában.
A budapesti Eötvös József Collegium, a mezőtúri református kollégium és könyvtár, a szatmárcsekei Kölcsey-kúria egykori helye, a Ludovika Akadémia, valamint a Magyar Tudományos Akadémia történelmi emlékhellyé válásáról döntött a kormány, melyek száma így összesen 47-re emelkedett Magyarországon.
End of content
End of content